Javallat Cseresznyeszár Kapszula (60db)

Fogyasztása a kiegyensúlyozott táplálkozás és az egészséges életmód részeként javasolt.
A cseresznyeszárnak a népgyógyászat szerint vizelethajtó, gyulladáscsökkentő és nyugtató hatása van, valamint hatással van a szív- és érrendszerre és a simaizomzatra. Ezen előnyös élettani hatásokért feltehetően fenolos vegyületei (fenolsavak, flavonoidok) és magas kálium tartalma a felelős (Hooman).
A cseresznyeszár vizelet mennyiségét növelő hatása már humán vizsgálatban is igazolódott. Egészséges felnőttek körében vizsgálták a cseresznyeszár hatását napi 2 g-os adagolás mellett és monitorozták a vizelet ozmolalitását és elektrolitkoncentrációját. Az eredmények alapján a vizelet átlagos mennyisége 28%-kal növekedett.
Egyes kutatások szerint a cseresznye szárában nagyobb mennyiségben fordulnak elő az antioxidáns tulajdonsággal rendelkező fenolos vegyületek, mint a gyümölcsben (Bastos).
Egy in vivo vizsgálatban a cseresznyeszár kivonatot fogyasztó csoport lipid-, összkoleszterin- és triglicerid-szintje csökkent, továbbá megfigyelték, hogy a kivonatot fogyasztó egyedeknél kevesebb zsírraktár keletkezett a májban (Saleem).
A cseresznyeszár kivonattal történt kezelés csökkentette a glükóz, a glikozilált hemoglobin, a karbamid és a kreatinin szintjét, ami alapján hatékony lehet az egészséges vércukorszint fenntartásában (Sulaiman).
A szuperfinom porokból gyorsabban és nagyobb mennyiségben oldódnak ki a flavonoidok, mint a hagyományos gyógynövényporokból.
ADAGOLÁS ► Naponta 2x1-2 kapszula.
FOGYASZTÁS
Kapszulaként fogyasztva ► Bő folyadékkal lenyelve.
Teaként fogyasztva ► A kapszulák tartalmát szórja egy pohárba, majd öntse fel 2 dl forró, de legalább csapmeleg (50-60 °C-os) vízzel. Elkeverés után azonnal fogyasztható. Ismerje meg, hogyan és miért érdemes teát készíteni a kapszulákból!
Folyadékban elkeverve ► A kapszulák tartalma elkeverhető akár hideg vízben is, vagy bármilyen más folyadékban (pl. méz, üdítő, turmix, shake, joghurt, olaj stb.)
ÖSSZETEVŐK ► Kapszulánként 500 mg cseresznyeszár (Pruni cerasi stipites) SonicFine® szuperfinom instant gyógynövénypor, kapszulahéj:zselatin.
FIGYELMEZTETÉSEK, ELLENJAVALLATOK
Fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet és az egészséges életmódot.
Fokozhatja a vizelethajtó gyógyszerek és gyógynövények hatását.
Fokozhatja a vizelettel távozó kalcium-, nátrium- és klorid-ionok mennyiségét, ezért húgyúti kövesség és a felsorolt ionok hiányával kapcsolatos rendellenesség esetén orvosi konzultáció javasolt fogyasztása előtt.
Fogyasztása nem ajánlott terhesség és szoptatás alatt, valamint 12 éven aluliaknak!
4 hét fogyasztás után ajánlott 1 hét szünetet tartani.
A napi ajánlott fogyasztási mennyiséget ne lépje túl!
Kisgyermekek elől elzárva tartandó!
Forrás: javallat.hu

2 420Ft